Sziasztok!!!
Végeztem. Befejeztem középiskolai tanulmányaimat, megvan az érettségim! A végeredménnyel elégedett vagyok.
A héten voltak a középszintű szóbelik. Szerdán reggel volt a közös megnyitónk, ekkor már mindenki nagyon izgult. Én már előtte is napokon keresztül gyomorgörcsben éltem. Ugyanis 105 tételem volt egy hétre... Hiába terveztem el, hogy napi 15 tételt megtanulok, és a végére érek. Napi 9-10 tétel volt a maximum, és ki is maradt 2 nap a tanulásból. Mivel tudtam, hogy csütörtökön kerülök sorra, így szerdán még A-Z-ig minden tételt átolvastam egyetlen egy kivételével, ami egy történelem tétel volt. Szerdán a megnyitón megtudtuk az emelt szintű szóbelik eredményét is: kémiából 48, biológiából 26 pontot kaptam az 50-ből.
Csütörtök reggel 8 óra: idegesen ülök a büfében, és várom, hogy behívjanak, ugyanis aznap a 2. voltam. Némettel kezdtem. Voltak tételek, amiket nagyon nem szerettem volna húzni. 1,5 hónapja nem beszéltem németül, féltem, hogy nem tudnék rögtönözni. Végül jól sikerült, maximális pontszámot kaptam.
Két perc szünet, és jöhetett a történelem. Előző este elterjedt a pletyka, hogy sorban vannak a tételek. Á de jó: gondoltam kihúzom akkor balról az elsőt, mert azt tudom. Igenám, csak az a 15-ös tétel volt, az EGYETLEN, amit nem olvastam el és nem tanultam meg. Szerintem ekkor az arcom 8 árnyalattal vált világosabbá, reszketve ültem le a helyemre "készülni". A sírás kerülgetett, mikor a tanárnőm odajött, és a fülembe súgta, hogy egyáltalán min kezdjek el gondolkodni. Nekem ezzel nem sokat mondott, mert semmi fogalmam nem volt az anyagról, de a szándékáért nagyon hálás vagyok, ráadásul sikerült megnyugtatnia is. Végül valamit elmondtam a tételből, szerencsére a tanárnő nem erőltette a kérdéseket. Tényleg csak arra kérdezett rá, amire nagyon szükséges volt. Aztán úgy adta a pontszámokat, hogy megmaradjon az ötösöm. Legalábbis én így érzem, hogy nem érdemeltem meg az ötöst.
Újabb pár perc szünet után (amire nagy szükségem volt a töri után) jött a magyar, amit már nagyon vártam. Izgultam, mert nem szerettem volna lerontani az írásbeli eredményemet, és csalódást sem szerettem volna okozni a tanárnőmnek, akinek nagyon hálás is vagyok mellesleg, amiért végig tartotta bennem a lelket az érettségik során. Kihúztam Thomas Mann tételt irodalomból, nyelvtanból pedig a nyelvújítást. 50/50 pontot kaptam.
És vége lett... De a várt felszabadulás nem jött... Hiába vártam, még a mai napig sem érkezett meg. Az üresség váltotta fel az izgalom helyét. Nagyon rossz érzés. Most ébredtem rá igazán, hogy mennyire fognak hiányozni az osztálytársaim. Legjobban pedig a magyartanárnőm fog hiányozni. Sokat sírtam is miatta, de tudom, hogy szeptembertől ismét tudunk találkozni majd, ugyanis a szakkört folytatni fogjuk a kis csapattal! Nyári olvasmányunk is lett, így hiszek is benne, hogy folytatni fogjuk, és nem csak a szokásos kezdeti lelkesedés szólt mindenkiből.
Még próbálom megszokni a gondolatot, hogy vége. Tényleg nagyon nehéz ez most. Csütörtök óta nincs kedvem semmihez. Hihetetlen, hogy három nap eltelt azóta, és még mindig eléggé kedvetlenül töltöm a napot. Bár ma már legalább egy könyvet a kezembe tudtam venni, és sikerült olvasnom is, ami elterelte a gondolataimat.
Pénteken pedig megkaptuk az érettségibizonyítványt is. A végeredmények: magyar 98, matek 96, történelem 81, német 89, kémia 78, biológia 52 százalék lett és 4 tantárgyból (matek, magyar, német, kémia) dicséretet is kaptam az érettségin nyújtott teljesítményemért. A biosz kivételével minden 5-ös lett. Ennek nagyon örülök.
Este pedig a MOM parkban, a Pauláner sörözőben tartottuk a bankettet. Kicsit elkéstünk, ugyanis a bizonyítványosztás elhúzódott. Nagyon szép este volt. Ugyanakkor szomorú is, mégis csak ez volt az utolsó közös esténk így. Persze találkozunk majd még, de az már más lesz.
Felnőttünk! Ez a blog a felnőtté válás útjáról szólt, aminek a végére értem. De a blogot még nem zárnám le, ugyanis a legutolsó lépcsőfok az lesz, amikor kiderül, felvettek-e vagy sem.
Köszönöm, hogy eddig is olvastatok!
Végeztem. Befejeztem középiskolai tanulmányaimat, megvan az érettségim! A végeredménnyel elégedett vagyok.
A héten voltak a középszintű szóbelik. Szerdán reggel volt a közös megnyitónk, ekkor már mindenki nagyon izgult. Én már előtte is napokon keresztül gyomorgörcsben éltem. Ugyanis 105 tételem volt egy hétre... Hiába terveztem el, hogy napi 15 tételt megtanulok, és a végére érek. Napi 9-10 tétel volt a maximum, és ki is maradt 2 nap a tanulásból. Mivel tudtam, hogy csütörtökön kerülök sorra, így szerdán még A-Z-ig minden tételt átolvastam egyetlen egy kivételével, ami egy történelem tétel volt. Szerdán a megnyitón megtudtuk az emelt szintű szóbelik eredményét is: kémiából 48, biológiából 26 pontot kaptam az 50-ből.
Csütörtök reggel 8 óra: idegesen ülök a büfében, és várom, hogy behívjanak, ugyanis aznap a 2. voltam. Némettel kezdtem. Voltak tételek, amiket nagyon nem szerettem volna húzni. 1,5 hónapja nem beszéltem németül, féltem, hogy nem tudnék rögtönözni. Végül jól sikerült, maximális pontszámot kaptam.
Két perc szünet, és jöhetett a történelem. Előző este elterjedt a pletyka, hogy sorban vannak a tételek. Á de jó: gondoltam kihúzom akkor balról az elsőt, mert azt tudom. Igenám, csak az a 15-ös tétel volt, az EGYETLEN, amit nem olvastam el és nem tanultam meg. Szerintem ekkor az arcom 8 árnyalattal vált világosabbá, reszketve ültem le a helyemre "készülni". A sírás kerülgetett, mikor a tanárnőm odajött, és a fülembe súgta, hogy egyáltalán min kezdjek el gondolkodni. Nekem ezzel nem sokat mondott, mert semmi fogalmam nem volt az anyagról, de a szándékáért nagyon hálás vagyok, ráadásul sikerült megnyugtatnia is. Végül valamit elmondtam a tételből, szerencsére a tanárnő nem erőltette a kérdéseket. Tényleg csak arra kérdezett rá, amire nagyon szükséges volt. Aztán úgy adta a pontszámokat, hogy megmaradjon az ötösöm. Legalábbis én így érzem, hogy nem érdemeltem meg az ötöst.
Újabb pár perc szünet után (amire nagy szükségem volt a töri után) jött a magyar, amit már nagyon vártam. Izgultam, mert nem szerettem volna lerontani az írásbeli eredményemet, és csalódást sem szerettem volna okozni a tanárnőmnek, akinek nagyon hálás is vagyok mellesleg, amiért végig tartotta bennem a lelket az érettségik során. Kihúztam Thomas Mann tételt irodalomból, nyelvtanból pedig a nyelvújítást. 50/50 pontot kaptam.
És vége lett... De a várt felszabadulás nem jött... Hiába vártam, még a mai napig sem érkezett meg. Az üresség váltotta fel az izgalom helyét. Nagyon rossz érzés. Most ébredtem rá igazán, hogy mennyire fognak hiányozni az osztálytársaim. Legjobban pedig a magyartanárnőm fog hiányozni. Sokat sírtam is miatta, de tudom, hogy szeptembertől ismét tudunk találkozni majd, ugyanis a szakkört folytatni fogjuk a kis csapattal! Nyári olvasmányunk is lett, így hiszek is benne, hogy folytatni fogjuk, és nem csak a szokásos kezdeti lelkesedés szólt mindenkiből.
Még próbálom megszokni a gondolatot, hogy vége. Tényleg nagyon nehéz ez most. Csütörtök óta nincs kedvem semmihez. Hihetetlen, hogy három nap eltelt azóta, és még mindig eléggé kedvetlenül töltöm a napot. Bár ma már legalább egy könyvet a kezembe tudtam venni, és sikerült olvasnom is, ami elterelte a gondolataimat.
Pénteken pedig megkaptuk az érettségibizonyítványt is. A végeredmények: magyar 98, matek 96, történelem 81, német 89, kémia 78, biológia 52 százalék lett és 4 tantárgyból (matek, magyar, német, kémia) dicséretet is kaptam az érettségin nyújtott teljesítményemért. A biosz kivételével minden 5-ös lett. Ennek nagyon örülök.
Este pedig a MOM parkban, a Pauláner sörözőben tartottuk a bankettet. Kicsit elkéstünk, ugyanis a bizonyítványosztás elhúzódott. Nagyon szép este volt. Ugyanakkor szomorú is, mégis csak ez volt az utolsó közös esténk így. Persze találkozunk majd még, de az már más lesz.
Felnőttünk! Ez a blog a felnőtté válás útjáról szólt, aminek a végére értem. De a blogot még nem zárnám le, ugyanis a legutolsó lépcsőfok az lesz, amikor kiderül, felvettek-e vagy sem.
Köszönöm, hogy eddig is olvastatok!
