2009. február 22., vasárnap

Rendhagyó vasárnap!

Ma reggel egy nagyon kedves barátnőm ébresztett telefonon! Nagyon örültem neki, igaz először meg sem ismertem a hangját! Eléggé régen nem hallottam és így még inkább örültem, hogy beszélgettünk. Báááár nem tudom, hogy legmélyebb álmomból felébresztve, mennyire lehet velem értelmesen kommunikálni :) Szóval így indult a reggelem, jobb nem is lehetett volna! Köszönöm!

A vasárnap számomra leginkább az alvás és a pihenés napja. Ilyenkor próbálom meg kiheverni a heti fáradalmakat, de egy nap alatt ez lehetetlenség. Jön az újabb hét, és úgy kell mindig elkezdenem, hogy az előzőt sem sikerült kipihennem. Így egyre inkább fáradtabb vagyok, és egyre nehezebben tudok összpontosítani.

Szokták mondani: amilyen a reggel, olyan lesz az egész nap. Most mondjam, hogy ez így is van? Rendhagyó érbedésben volt részem, és utána az egész napom így telt. Pihenés helyett, délelőtt kitakarítottam a szobámat, port törölgettem, és hasonlóak... Hetek óta készültem már erre, de NEM VOLT IDŐM! Mindig mondják, hogy ez kifogás, de nem az.

Igen, hetek óta zavart, hogy tiszta por körülöttem minden, de nem tettem ellene, mert nem éreztem fontosnak. És most mégis mennyivel jobban érzem magam, hogy rend és tisztaság van körülöttem! Az iskolai papírjaim között is rendet raktam, mert sosem találtam semmit, és most minden szép rendben van. Szuper érzés.


Próbáltam tanulgatni is, mert bőven lenne mit. De ma tipikusan az az eset állt fent, amikor mindenbe belekezdtem és 3 perc múlva elraktam. Ez a fáradtság jele, és heti 7 napot nem lehet zsinórban végigtanulni.

Gondoljunk bele. Átlagban napi 7 órát töltök az iskolában (van amelyik nap 9-et, van amikor csak 6-ot), utána jövök haza, és itthon is folytatni kell. Így napi átlagban 10-12 órát kell(ene) tanulnunk. Ez szellemi képtelenség. Hol marad a híres "8 óra munka,8 óra pihenés, 8 óra szórakozás"???
Furcsa, de nekem a kikapcsolódás a gyógytornán történik, napi 45 precben. 10 éve járok oda és ott mindig sikerül kicsit kikapcsolni az agyam. Ott a test a fontos és nem a szellem. Ha nem lenne, akkor nagyon nehéz lenne délutánonként folytatni a tanulást.

Félre ne értsetek, egy percig sem szeretném, ha sajnálnának minket, érettségizőket. Csak egyszerűen úgy érzem, néha (vagyi gyakran) a lehetetlent várják el tőlünk!
Szeretném megcáfolni előző mondatomat, mert: "nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség"

Szép estét kívánok!




2009. február 21., szombat

Próbaérettségi, stressz, kémia...

November 8-a óta minden szombatomat előkészítőn töltöm biológiából. Készülök az emeltszintű érettségire. Ma próbaérettségit írtunk az eddigi anyagból. Nem sikerült túl jól. Kicsit lelkiismeret-furdalásom van emiatt, mert úgy érzem nem tettem meg mindent a jó eredményért, mondván nincs tétje... Nem is volt, de azért küzdhettem volna.

Az utóbbi időben azonban annyi "kudarc" ért a tanulás terén, hogy nem volt túl sok kedvem küzdeni, mondván minek, az álmom sosem valósulhat meg...
De rájöttem nem így kell hozzáállnom a dolgokhoz. Nem tragédia , hogy írtam két egyes dolgozatot, senki nem várja el tőlem, hogy mindent tökéletesen oldjak meg. Csak nekem vannak túl nagy elvárásaim magammal szemben.

Két hete stresszeltem magam ezzel a próbaérettségivel, de teljesen hiába. Mindig fölöslegesen idegesítem magam, de másképp nem megy!!

TÚL VAGYOK RAJTA!!!

Mostantól már csak ZH-kat írunk, abból viszont minden héten. De ez így jó.

Amióta hazajöttem kémia összefoglalót írok, kedden emeltszintű témazáró lesz. Jól kell megírnom, mert a kémia jegyem számít a felvételi pontszámban... 5 órája tanulok, lassan úgy mint régen!! Hihetetlen!! Nagyon rég nem voltam képes ennyi ideig koncentrálni, utoljára talán 10. osztályban.

Anyával vagyunk itthon kettesben, sokat nem beszélünk. Ő pihen, én tanulok. Mégis jó, hogy együtt vagyunk, megnyugtat. Ha nem lenne itthon, valószínű üvöltene a zene és nem tanulnék. Ismerem magam...

Most folytatom is a kémiát... Utána jöhetnek a biosz esszék... Aztán jöhet a jól megérdemelt OLVASÁS!!! Most Roald Dahltól olvasom a Danny, a szupersrácot. Ez egy tinikönyv, de néha nem árt visszarázódni a gyerekkorba, hiszen hivatalosan még gyerek vagyok, csak az iskola mellett néha elfeledkezem erről.

SZép estét kívánok Mindenkinek!

2009. február 20., péntek

Az utolsó év...

Sziasztok!!

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy másokkal is megoszthassam a gondolataimat.
Alapvetően egy érzékeny lány vagyok, aki rengeteget gondolkodik. SOkszor mégis úgy érzem, nincs kivel megosszam gondolataimat, melyek néha azért értékesek is lehetnek; és nem szeretem őket elfojtani magamban.

Idén érettségizem , a teher nagy rajtam, mint minden érettségizőn. Másoknak és magunknak is elvárásaik vannak velünk szemben. Ez szörnyű szerintem. Ugyanakkor elvárások nélkül nem lenne,ami motiváljon bennünket.

A teher azonban az utóbbi időben úgy érzem összenyomott. Az ember általában szégyelli ha sírva fakad. Én nem... Az elmúlt hetekben nem telt el nap anélkül, hogy ne tört volna el a mécses. Csupa apróságon kiborultam, itthon veszekedtünk; türelmetlen, feszült,bizonytalan lettem. Az önbizalmamat teljesen lerombolták/leromboltam; a tanulás is nehezebbé vált számomra, elég sok kudarc ért hirtelen az iskola terén is, amihez nem vagyok hozzászokva.

Talán kezdek kicsit talpraállni, a tanulást újra elkezdtem élvezni, de az önbizalmam még mindig romokban. Nem sok kell ahhoz, hogy visszajussak a teljes kétségbeesés állapotába.

A jövőt illetően komoly terveim vannak, így mindent meg kell tennem. Ez viszont az élet élvezetének rovására történik. Nincs időm kikapcsolódni, szórakozni, tanulnom kell. Orvosi egyetemre készülök, ahová nem vesznek fel akárkit! Lelkileg is meg kell erősödnöm, és ezen dolgozom!

Az érettségi azonban csak egy teher a sok közül. Most életünk egy szakasza lezárul. El kell válnunk emberektől, akiket szeretünk. Sokminden most ér véget, és ez nehéz. Ugyanakkor ott van bennünk az izgalom, a kíváncsiság, hogy milyen lesz az új közösség, ahová bekerülünk, be tudunk-e illeszkedni, és hasonlóak...

De ez már a jövő zenéje...