Hullámvasúton...

Szép estét Mindenkinek!

"Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát Mindenkinek"

Írnom kell, különben úgy érzem felrobbanok... Csak tudnám, mi fáj ennyire még mindig. 15 év telt el. Ideje lenne túllépni. Olyan az egész, mint valami beprogramozott rendszer.. Kéthetente fogom a fél szobámat, begyömöszölöm egy táskába - persze mindezt ingerülten, morogva, hogy már megint minek kell menni ,stb - átvágtatok a fél városon kedvenc 5-ös buszommal, ahol mindenki engem használ támasztéknak... Persze, amilyen nehéz elmenni itthonról, utána hasonlóan nehéz hazajönnöm. Kéthetente ezt átélni...soha nem lesz vége. Pedig már hányszor hittem azt, hogy túl vagyok ezen és nem okoz problémát az egész, de mégis.. Van két csodálatos testvérem, akik még önzetlenül szeretnek, és nem értik, mi ez az egész. A szívem szakad meg értük, amikor el kell váljunk...Megint egy ilyen hétvége volt, és mindjárt itt a következő, de úgy érzem én már csak a bábu vagyok ebben a történetben, egy anyagias világban (nem részletezném, miért gondolom ezt...)Fáradt vagyok lelkileg (óó igen, ilyenkor kapom meg, hogy ennyi idősen???), nem tudom, miben fáradtam el, de most megint azon a ponton vagyok, amikor szívem szerint mindent hagynék (csak az eszem diktálja, hogy hamar megbánnám), és ki sem mozdulnék itthonról... Persze, ez a félévembe kerülne pár tárgyból... Mi ez? Börtön?? Egyszer terveztem el, hogy egy hétig csak a fontos órákra megyek be... Mondanom sem kell, hogy minden nap bent kellett legyek, és talán két előadást tudtam "ellógni" (nyilván ez egy fantasztikus lehetőség, hogy igyen tanulhatok, ráadásul azt csinálom, ami az álmom, de átléptem a saját határaimon). De nekem utána senki ne mondja, hogy pihenjek, lazuljak, meg anyámkínja... Tudom, hogy mindenki jót akar, de már rohadt unalmas hallgatni azt, hogy nem pihenek... Nem a tanulás fárasztó, nem is az hogy napi 8-10 órát senyvedek a suliban (sőt, a társaság ki tud zökkenteni a mélypontról), hanem az a fárasztó, hogy mindehhez jó képet kell vágjak, mert különben az "idióta,depis,idegbeteg,őrült" címkét kapja az ember. Tapasztalat, hogy a bajban inkább elfordulnak az embertől, mintsem mellé állnának (tisztelet a kivételnek, és bocsánat tőlük, de most fáradt, ideges, feszült, és hisztis vagyok!!)... És most is csak csöndben tombolhatok, mert itthon senki nem értené, mi bajom van. Őszintén? Magam sem tudom... Mindenem megvan: saját szobám, a 21. század fantasztikus találmányai, kismillió ruhám, stb... Hányan irigyelnének ezért?? Rengetegen. De valami nagyon hiányzik, és a tárgyi tulajdonaimat simán elcserélném ezért a valamiért: némi figyelemért, és SZERETETÉRT!!! Anyával 20 év van köztünk, olyan mintha havernők lennénk (barátnők talán nem, mert nem osztok meg vele sokmindent...). Haverja meg barátja csomó lehet az embernek, de édesanyja csak egy. És nekem Ő hiányzik sokszor!Megint ez a hülye állapot, amit utoljára 1,5 hete éltem át (legalább addig jó volt)... Amikor mindenen már csak sírni tudok, és szívem szerint ordítanék, törnék-zúznék, de mivel nem egyedül vagyok, így magam ellen fordítom ezeket az energiákat... Kismillió seb van már rajtam, amit meg is érdemlek, ha ennyire hülye és gyenge vagyok. Akik nem ismernek, szimplán hisztinek nevezik ezt az állapotot... Lehet, hogy az...Hozzáteszem, cirka két órája még semmi bajom nem volt. Olyan ez, mint amikor lehúzzák a rolót...Valaki nálam is lehúzta elég rendesen. Sok embertől hallottam már, hogy unatkozom, és azért vagyok ilyen...Nem igazán tudom, milyen amikor az ember unatkozik, és ez jó! Kifejezetten szükségem van arra, hogy valami hasznosat csináljak a nap 24 órájában... Mindig le tudom kötni magam, és az unalom nem a tétlenséggel kezdődik szerintem. És az ember nem csak akkor érez, ha unatkozik... Na ebbe sem bonyolódom bele, mert aki ismer, az azt is tudja, hogy egyszerre mindig több dologgal foglalkozom.Na jó, befejezem, értelme úgysincs az egésznek, óriási káosz, és ha belegondolok, ez van 15 éve, csak persze amíg az ember gyerek megint csak másképp éli meg, mint felnőttként...Ideje túllépni dolgokon, és koncentrálni a jelenre és a jövőmre! Elkezdtem egy onlány angol tanfolyamot, aminek az első lépése a cél kitűzése volt... Ez tök jó, mondjuk eleve mindig is voltak céljaim, hiszen ezek visznek előre... És bár vannak mélypontok, azért alapvetően nem vagyok egy besavanyodott csajszi, most is biztos a Hold állása teszi :-) Látjátok? Máris jobb, hogy kipanaszkodtam magam! És tök jó, holnap ráérek 11:45-re bekúszni, bár ezt is suliundoritisszel teszem, de csak két szeminárium, és újra itthon vethetem bele magam az emésztés gyönyöreibe (fúúúúúj de utálom). Szerdán is ráérek 9:45-re menni. Jövő héten az utolsó pszichológia előadásunk lesz, ami után tuti pezsgőt bontunk, mert szerintem még ennyi szivatásnak kevesen voltunk tanúi... :) Most veszek egy mély levegőt, felteszem a rózsaszínben látó szemüvegemet, és megyek olvasni. Ez mindig a nap csúcspontja, mikor az ágyam mellett vár a könyvem! A világ egyik legjobb dolga az olvasás. De úgy érzem a most következő generációk már másban fogják örömüket lelni. Persze, ne legyen igazam, de tapasztalom tesóimnál. Én szerencsére az átmenet vagyok, sok időt töltök a gépem előtt (a suliból kifolyólag is), de ugyanakkor a legnagyobb örömmel az tölt el, ha olvasok egy jó könyvet! Húgaimnál már nem érzem ezt a fajta érdeklődést. Persze még kicsik, és nem tudnak olvasni még. Vagyis nagyobbik tesóm most elsős, és utál olvasni... Nagyon érdeklődő kiscsaj, de az olvasást gyűlöli. Ugyanakkor a számítógéphez lassan jobban ért, mint én (nem túlzok).Jó éjt Mindenkinek!