Sziasztok!! Ezen a héten édesapámmal kettesben elutaztunk Németországba. Ezen belül a Bajor-Alpokhoz. Íme az úti naplónk és a fényképek:
Július 20. – hétfő:
Indulás előtti este 23 óra magasságában villanyoltást követően sikerült magunkra erőltetni az éjszaka csendjét. Már majdnem azt hittük, hogy mélyen alszunk, mikor hajnali fél 4-kor megszólalt a vekker és álmunkból nagy zajjal felvert. Gyors készülődés, napi rutin, nagyvizit, búcsúcsókok, minimál szendvicskészlet (20 zsömle + 6 melegszendvics hidegen), termosz kávé, 6 liter üdítő kíséretében magunkra zártuk a gépjármű ajtaját. 8 másodperce voltunk úton, mikor is bejelentkeztünk s felvételeket készítettünk nagyon komoly marokkamera segítségével. A vágatlan felvételeket az rtl.hu videós hírportálján tekinthetik meg! Majd valószínűleg elrabolhattak az UFO-k, mert röpke tíz percnyi utazást követően számunkra teljesen érthetetlen módon a város szmogjában futó alakokat véltünk felfedezni sportolás céljából. Ekkor már 4:30 is volt. Asszem holnaptól én is futok, hiszen 4:30-kor nekem sincs más dolgom.
Majd nagyon gyors 200 km megtétele után elértük a már nem létező osztrák-magyar határt. Amikor már azt hittük, hogy semmi nem tántoríthat el úti célunktól, Annamari (a GPS-ünk) hirtelen hat sávot rajzolt elénk, amelyből gyors mérlegelés után richtig rossz lukba hajtottunk be. Kb. 20 percnyi keringés után sikerült visszatalálnunk a helyes útra. Ekkor már éreztük, hogy előbb, vagy utóbb (inkább utóbb), de legkésőbb 11 órakor már a panzióban keressük a recepciót. És tényleg így volt. Hansi, a panzió egyik tulajdonosa fülig festékesen, teddy hengerrel a kezében komolyan a szemünkbe nézett, és majd megfulladt a röhögéstől, és közölte, náluk nincs recepció. Felszólt a lépcsőn Frau Maier-nak, megjöttek a magyarok. Frau Maier nem ölt túl sok energiát a szoba átadásába, megmutatta, hogy kell bezárni az ajtónkat, majd távozott. Az első ijedtséget kihasználva, úgy döntöttünk, nem időzünk túl sokat a szálláson.
Az első tervezett úti cél Berchtesgaden óvárosának megtekintése volt. A tervet annyira jól sikerült teljesítenünk, hogy az éppen folyó építkezések miatt minden útvonalat háromszor jártunk körbe, úgyhogy már csukott szemmel is kiválóan tájékozódtunk. Majd a parkolóban hátrahagyott járművünkhöz visszaérkezve újabb három kör következett az autóval az építkezés miatt lezárt kereszteződések átjárhatatlansága miatt. Egyébkén a város nagyon szép.
Miután sikerült kikeverednünk a belvárosból a következő úti célunk a 1,5 km-re levő Obersalzberg volt, ahol némi pénzváltást követően 3 euroért (szinte ingyen) ismét hátrahagytuk járművünket, és megkíséreltük a Sasfészek becserkészését. Ekkor szembesültünk a ténnyel, hogy vagy 7 euro/fő kifizetése után 15 perces buszozást választjuk, amely fél óra múlva indult volna, vagy gyalogolhattunk volna 1,5 órát, esetleg hagyjuk az egész programot a francba és a számunkra sokkal kecsegtetőbb Salzbergwerk (Helyi Sóbánya) nyitvatartási időben történő megtekintését választjuk. Utóbbi mellett döntöttünk, tehát 5 percnyi parkolást követően éreztük, hogy ez drága 5 perc volt. No de sebaj, majd a Sóbánya kárpótol…
Kezünkben 8 darab útikönyv és Annamari (GPS) segítségével betájoltuk célállomásunkat. A túl sok információ birtokában ismét sikerült megzavarodnunk és az alig 2,5 km-es utat némi tévesztés után újabb útlezárásokon keresztül ca. 40 perc alatt teljesítettük. Mikor végre megláttuk célállomásunk felé mutató útjelző táblát, nem sokat teketóriáztunk, és a járművünket egy sorompóval elzárt fizető parkolóban ismét hátrahagytuk. Ekkor már tudtuk, hogy minden egyes parkolással a vacsorára félretett kis pénzünket csorbítjuk. Na de sebaj, van még 14 db zsömlénk…Kb. 1,5 percnyi sétálás után a sorompót a hátunk mögött hagyva döbbenten tapasztaltuk, hogy egy háromszáz férőhelyes Frei parkolóban mindösszesen 18 db autó várakozik. Én már vissza nem megyek. Kicsit elcsigázva az újabb kidobottnak vélt és valós költségek tudatában megvásároltuk belépőjegyünket a Sóbányába. Nagyon kedves ruhatáros nénik ránk sózták (érted SÓZTÁK!!!!) a már huszonnyolcmillió látogatót kiszolgáló egyen overallokat. Belebújtunk, és gyors fotózkodás következett.
A Sóbánya felülmúlta a nap első felét és a parkolásokat. Bányavonatozás, facsúszdázás, fényjáték, friss levegő, föld alatti hajókázás voltak az egyórás program részei. Ez mindkettőnket feldobott, és a fáradtságunk is múlni látszott. Ha kicsit olcsóbb lett volna a belépő, akkor mentünk volna még egy kört (sőt parkolni is visszamentünk volna).
Következő program megvalósításához ismét Annamari segítségét igényeltük, aki a térkép szerinti 15 km-es útra 148 km-t tervezett. Ekkor már voltunk annyira fáradtak, hogy ezt már nem vállaltuk be. Talán majd holnap.
Inkább visszatértünk a szállásra, s este 6 órakor a családi vállalkozás étkezőjében vacsorához helyet foglaltunk. Odalépett hozzánk Id. Frau Maier (később csak Miss Mojgen), kezet nyújtott, bemutatkozott, és nagyon szeretett volna beszélgetni velünk. Miután huszonnyolcadszor ismételte el mondandóját, s mi még mindig „értelmesen” néztünk rá, feladta, s hozta az étlapot. Az étlap mellé végre megkaptuk a bejelentőlapot. Így már hivatalosan is elfoglaltuk a szállást. Sajnos eredeti tervünk ezzel meghiúsult, mivel ez ideáig semmi adatot nem adtunk meg, gondoltuk fizetnünk sem kell, úgysem találnak meg. Tehát holnaptól a parkoláson határozottan spórolnunk kell. Egy nagyon finom vacsorát követően (bátor választás volt a Wienerschnitzel mit Pommes Frites, gyengébbek kedvéért rántott hús sült krumplival) a 1,5 km-re levő Königssee- tavat gyalogosan közelítettük meg. Így több parkolást nem kellett már fizetnünk a mai nap során. Ez a séta annyira jól esett, hogy már csak zuhanyzásra, és a napi úti beszámoló megírására maradt erőnk.
Gute Nacht!
FOTÓK
Július 20. – hétfő:
Indulás előtti este 23 óra magasságában villanyoltást követően sikerült magunkra erőltetni az éjszaka csendjét. Már majdnem azt hittük, hogy mélyen alszunk, mikor hajnali fél 4-kor megszólalt a vekker és álmunkból nagy zajjal felvert. Gyors készülődés, napi rutin, nagyvizit, búcsúcsókok, minimál szendvicskészlet (20 zsömle + 6 melegszendvics hidegen), termosz kávé, 6 liter üdítő kíséretében magunkra zártuk a gépjármű ajtaját. 8 másodperce voltunk úton, mikor is bejelentkeztünk s felvételeket készítettünk nagyon komoly marokkamera segítségével. A vágatlan felvételeket az rtl.hu videós hírportálján tekinthetik meg! Majd valószínűleg elrabolhattak az UFO-k, mert röpke tíz percnyi utazást követően számunkra teljesen érthetetlen módon a város szmogjában futó alakokat véltünk felfedezni sportolás céljából. Ekkor már 4:30 is volt. Asszem holnaptól én is futok, hiszen 4:30-kor nekem sincs más dolgom.
Majd nagyon gyors 200 km megtétele után elértük a már nem létező osztrák-magyar határt. Amikor már azt hittük, hogy semmi nem tántoríthat el úti célunktól, Annamari (a GPS-ünk) hirtelen hat sávot rajzolt elénk, amelyből gyors mérlegelés után richtig rossz lukba hajtottunk be. Kb. 20 percnyi keringés után sikerült visszatalálnunk a helyes útra. Ekkor már éreztük, hogy előbb, vagy utóbb (inkább utóbb), de legkésőbb 11 órakor már a panzióban keressük a recepciót. És tényleg így volt. Hansi, a panzió egyik tulajdonosa fülig festékesen, teddy hengerrel a kezében komolyan a szemünkbe nézett, és majd megfulladt a röhögéstől, és közölte, náluk nincs recepció. Felszólt a lépcsőn Frau Maier-nak, megjöttek a magyarok. Frau Maier nem ölt túl sok energiát a szoba átadásába, megmutatta, hogy kell bezárni az ajtónkat, majd távozott. Az első ijedtséget kihasználva, úgy döntöttünk, nem időzünk túl sokat a szálláson.
Az első tervezett úti cél Berchtesgaden óvárosának megtekintése volt. A tervet annyira jól sikerült teljesítenünk, hogy az éppen folyó építkezések miatt minden útvonalat háromszor jártunk körbe, úgyhogy már csukott szemmel is kiválóan tájékozódtunk. Majd a parkolóban hátrahagyott járművünkhöz visszaérkezve újabb három kör következett az autóval az építkezés miatt lezárt kereszteződések átjárhatatlansága miatt. Egyébkén a város nagyon szép.
Miután sikerült kikeverednünk a belvárosból a következő úti célunk a 1,5 km-re levő Obersalzberg volt, ahol némi pénzváltást követően 3 euroért (szinte ingyen) ismét hátrahagytuk járművünket, és megkíséreltük a Sasfészek becserkészését. Ekkor szembesültünk a ténnyel, hogy vagy 7 euro/fő kifizetése után 15 perces buszozást választjuk, amely fél óra múlva indult volna, vagy gyalogolhattunk volna 1,5 órát, esetleg hagyjuk az egész programot a francba és a számunkra sokkal kecsegtetőbb Salzbergwerk (Helyi Sóbánya) nyitvatartási időben történő megtekintését választjuk. Utóbbi mellett döntöttünk, tehát 5 percnyi parkolást követően éreztük, hogy ez drága 5 perc volt. No de sebaj, majd a Sóbánya kárpótol…
Kezünkben 8 darab útikönyv és Annamari (GPS) segítségével betájoltuk célállomásunkat. A túl sok információ birtokában ismét sikerült megzavarodnunk és az alig 2,5 km-es utat némi tévesztés után újabb útlezárásokon keresztül ca. 40 perc alatt teljesítettük. Mikor végre megláttuk célállomásunk felé mutató útjelző táblát, nem sokat teketóriáztunk, és a járművünket egy sorompóval elzárt fizető parkolóban ismét hátrahagytuk. Ekkor már tudtuk, hogy minden egyes parkolással a vacsorára félretett kis pénzünket csorbítjuk. Na de sebaj, van még 14 db zsömlénk…Kb. 1,5 percnyi sétálás után a sorompót a hátunk mögött hagyva döbbenten tapasztaltuk, hogy egy háromszáz férőhelyes Frei parkolóban mindösszesen 18 db autó várakozik. Én már vissza nem megyek. Kicsit elcsigázva az újabb kidobottnak vélt és valós költségek tudatában megvásároltuk belépőjegyünket a Sóbányába. Nagyon kedves ruhatáros nénik ránk sózták (érted SÓZTÁK!!!!) a már huszonnyolcmillió látogatót kiszolgáló egyen overallokat. Belebújtunk, és gyors fotózkodás következett.
A Sóbánya felülmúlta a nap első felét és a parkolásokat. Bányavonatozás, facsúszdázás, fényjáték, friss levegő, föld alatti hajókázás voltak az egyórás program részei. Ez mindkettőnket feldobott, és a fáradtságunk is múlni látszott. Ha kicsit olcsóbb lett volna a belépő, akkor mentünk volna még egy kört (sőt parkolni is visszamentünk volna).
Következő program megvalósításához ismét Annamari segítségét igényeltük, aki a térkép szerinti 15 km-es útra 148 km-t tervezett. Ekkor már voltunk annyira fáradtak, hogy ezt már nem vállaltuk be. Talán majd holnap.
Inkább visszatértünk a szállásra, s este 6 órakor a családi vállalkozás étkezőjében vacsorához helyet foglaltunk. Odalépett hozzánk Id. Frau Maier (később csak Miss Mojgen), kezet nyújtott, bemutatkozott, és nagyon szeretett volna beszélgetni velünk. Miután huszonnyolcadszor ismételte el mondandóját, s mi még mindig „értelmesen” néztünk rá, feladta, s hozta az étlapot. Az étlap mellé végre megkaptuk a bejelentőlapot. Így már hivatalosan is elfoglaltuk a szállást. Sajnos eredeti tervünk ezzel meghiúsult, mivel ez ideáig semmi adatot nem adtunk meg, gondoltuk fizetnünk sem kell, úgysem találnak meg. Tehát holnaptól a parkoláson határozottan spórolnunk kell. Egy nagyon finom vacsorát követően (bátor választás volt a Wienerschnitzel mit Pommes Frites, gyengébbek kedvéért rántott hús sült krumplival) a 1,5 km-re levő Königssee- tavat gyalogosan közelítettük meg. Így több parkolást nem kellett már fizetnünk a mai nap során. Ez a séta annyira jól esett, hogy már csak zuhanyzásra, és a napi úti beszámoló megírására maradt erőnk.
Gute Nacht!
FOTÓK
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése