2009. május 30., szombat

felvételi láz!

Sziasztok!!

Eltelt három nap és lássatok csodát, újra képes vagyok tanulni. Na nem túl sokat, de valamennyit haladtam. Taktikát kellett váltanom. Nagyon görcsösen a bioszra akartam koncentrálni, de azt már unom. Ugyanis az írásbeliknél is arra készültem a legtöbbet, és most is ezt akartam csinálni. De beleuntam :)

Úgyhogy ma kémiáztam és most elővettem a németet is. Ugyanis eddig az írásbelikre gyakorlatilag csak kémiából, bioszból készültem, no meg töriből egy keveset. Most a többi tárgy következik. A napjaim amúgy elég unalmasak, hiszen csak tanulok, játszom, olvasok, hímzek. Nem igazán van alkalmam kimozdulni, és ez hiányzik. Pláne, hogy a héten kétszer is találkoztam barátnőmmel, és 2-2 órát sétáltunk, de csütörtök este óta megint csak annyi volt a kimozdulás, hogy pénteken lementem tesizni. Csak 2 nap telt el azóta, de egy örökkévalóságnak tűnik.

Ma megtudtam a kémia és a biosz emelt szintű eredményeimet: 78% a kémia, 53% a biosz. Mindkét tárgyból 10-15 ponttal kevesebbre számítottam, mondhatni kellemesen csalódtam. A biosznak mondjuk még így sem örülök, nem túl jó eredmény. A kémiának viszont igen. Ugyanis amióta bevezették az újfajata érettségiket (2005), azóta én vagyok az első a suliban, aki bevállalta kémiából az emelt szintet. És azt gondolom, hogy elsőként ez a 78% remek eredmény! A biosznak csak annyiból örülök, hogy ez így már 4-es, mivel emelt szintű. Nem szerettem volna, hogy hármas kerüljön az érettségi bizonyítványomba. Végülis így hat tárgyból öt 5-ös és egy 4-es született. A szóbeli során még a bioszt is kijavíthatom ötösre. Ezen leszek minden erőmmel.

Igazából kicsit tanácstalan vagyok mostanában. Ugyanis felmerült a kérdés: maradjon-e a felvételi jelentkezési sorrendem? Hetek óta abban a tudatban létezem, hogy gyógytornász leszek és ettől senki nem tántoríthat el. DE!! És itt a de... februárban még az általános orvosi kart jelöltem be, mert orvos szerettem volna lenni. Most szeretném megcserélni a sorrendet. Valamiért mégis bizonytalan vagyok. Na nem azért, mert nem szeretnék minden porcikámmal együtt gyógytornász lenni. Csak valahogy az is bennem van, hogy a biosz érettségi megírása után mondtam le az orvosiról. És most mi van, ha mégis elegengdő pontom gyűlne össze?? Lehet megbánnám a sorrendmódosítást?

Nem tudom, ezt mennyire értitek meg. Tudat alatt lehet csalódott lennék, hogy kicseréltem a sorrendet, miközben felvettek volna orvosira is, ahol jóval magasabb a ponthatár minden évben? Ugyanakkor tudom, hogy nekem gyógytornászként van keresnivalóm! Most már mindenki ezt mondja. A gyógytestnevelő tanárommal az élen. És az ő véleménye számomra mérvadó, hiszen ő látja, mire vagyok képes, órát is tartottam már nála. Úgyhogy.....

Egy szó, mint száz, az új sorrendem ez lesz:
SOTE - ETK - gyógytornász szak
SOTE- általános orvosi kar
ELTE- kémia

Remélem nem bánom meg!!! Már sokszor elképzeltem a napot, amikor megkapom az értesítőmet, hogy felvettek a gyógytornász szakra és boldogan hívhatok fel majd mindenkit!! Nem szeretnék pofára esni!! Nagyon nem! Hiszen annyi munkám van ebben az egészben!

Szép álmokat

2009. május 27., szerda

képek

Sziasztok!! Most csak pár képet hoztam nektek a hétvégéről. Lesz majd több is, most ennyit kaptam emailben.





A tanulással szenvedek nagyon. Napok óta nincs ingerenciám elővenni a könyveket, így gondom lehet a szóbelikkel... Az az igazság, hogy beszereztem a Sims3 nevű játékot, és kicsit elvonja a figyelmem. Na nem a tanulás rovására.. A tanulás ettől függetlenül nem megy. Ma is leültem 2x is, hogy megpróbáljam. 2 órára futotta a türelmemből... Azt hiszem, holnaptól változtatni kell. Tegnap barátnőmmel találkoztam így 2 hét elteltével, és felajánlotta, hogy minden nap fussunk össze fél órára, és felmondhatom, amit tanultam... De nincs mit felmondanom... Talán holnaptól tényleg ezt kéne csinálni, és akkor lenne, ami ösztönözzön..Igazság szerint, elfáradtam agyilag. Ráadásul tudom, az orvosira nincs esélyem bekerülni, így nap, mint nap megkérdezem magamtól: Minek küzdjek a biosszal? Ugyanis a gyógytornász szakra meg jó a magyar érettségim a biosz helyett... De ugyebár félbehagyni nem nagyon lehet az érettségit, meg nem adhatom fel. Nem is adtam fel, csak próbálok reálisan gondolkodni, hogy ne érjen csalódás.




2009. május 24., vasárnap

Tokaj

Sziasztok!

A hétvégét Tokajban töltöttük mostohaanyum kollégáival. Pénteken délután indultunk és fél 6 körül érkeztünk meg. Mire elfoglaltuk a szállást, meg mindenki megérkezett, elérkezett a vacsora ideje. Tüzet gyújtottunk, és szalonnát sütöttük. Később az egyik apuka kihozta a gitárját és heves nótázásba kezdtünk. Úgy éjfél magasságába feküdtünk le aludni.

A szállás kis apartmanház volt, benne 3 szobával, úgyhogy saját szobát kaphattam. Másnap reggel a kempingben reggeliztünk, bundás kenyeret, virslit, ki mit kért.
Fél 12-re értünk a hajókölcsönzőhöz és elindultunk a 4 órás kenutúránkra. 3 hajóval mentünk. A Tisza és a Bodrog elágazásától indultunk. Felhajóztunk a Bodrogon 3 km-t, majd a Bodrogköz csöndes vidékén tettünk meg újabb 3 km-t. Fél 2 körül indultunk vissza. Ekkor már mindenem fájt, karjaim, derekam, lábaim, de valahogy visszaeveztünk. Hárman voltunk a hajóban: apa, mostohaanyum kollégája és én. Mi voltunk a leggyorsabbak, így fél 4-re vissza is értünk. 12 km evezés után jöhetett a jól megérdemelt bográcsgulyás, amit a szálláson maradtak készítettek el.

Teli hassal szép az élet, úgyhogy irány a focipálya. Sikerült két csapatot alkotnunk, és bár nem néztem az időt, kb. 1- 1,5 órát játszhattunk szerintem. Vesztettünk, de nagy élmény volt. Csapatunkban a legkisebb tag 10 éves volt, a legnagyobb meg talán apa volt (azért nem tudom, mert nem ismertem mindenkit). Én kis béna voltam, mert nem tudok focizni.

Este újabb szalonnasütés, nótázás. 11-kor meguntam a dolgot és felmentem a szobámba olvasni Stepheni Meyer: New Moon).

Ma reggel 11-ig kellett elhagyni a szállást. Ezt meg is tettük és elindultunk a Kopasz-hegy felé. Szerettünk volna felmászni a TV- toronyba, de le volt zárva, így "csak" a kilátásban gyönyörködhettünk. Délben elindultunk és elváltunk a többi családtól. Meglátogattuk apa testvérét. Mivel nem ebédeltünk, megpróbáltunk éttermet keresni. Kb. 1 óra elteltével találtunk egyet, persze zárva.... Így elindultunk haza. Végül az autópálya mellett az M3-as archeoparkban találtunk "éttermet", ott megebédeltünk, és ha már arra jártunk, megnéztük a parkot is. Olyasmi volt az egész, mint egy skanzen.

Fél 5 körül indultunk végleg haza. A hazaút csöndes volt. KIsebb húgom aludt, mi meg a nagyobbal jászottunk mindenfélét. 120 km-t sikerült végigjátszanunk.

6 óra magasságában értem haza, és most pihenek, mert nagyon elfáradtam. Összességében jól éreztem magam, bár végig azon agyaltam, hogy nem haladok a tanulással.

És pár szót az érettségikről: a héten megtudtam, hogy a németem 86% lett, a magyarom pedig 98. Holnap megyek megnézni a törit....


Amit még nem votl alkalmam leírni. Mút hétvégén Királyréten kirándultunk apáékkal. Kismarosig vonatoztunk, onnan pedig Kisvasúttal mentünk tovább... "Csupán" 1,5 óra várakozás után indult el a Kisvasút. Fenn a réten tollasotztunk, piknikeztünk. Az is jó volt teljesen. Vasárnap pedig apával megvettük a ballagási ajándékomat.

Most dióhéjban ennyi, mert nagyon álmos vagyok

Jó éjt!

2009. május 15., péntek

Érettségik 2.

Szép napot kívánok!

Ezen is túl vagyok. A héten írtam az emelt szintű érettségiket. Sajnos nem sok sikerrel. Kedden a bioszom pocsékul sikerült, még az 50%-ot sem fogom elérni. Nagyon csalódott vagyok emiatt, mert rengeteget készültem, ráadásul nem találtam nehéznek a feladatsort. Egyszerűen csak sokat hibáztam. Ezzel lemondhatok arról, hogy az orvosi egyetemre megyek. Reálisabbnak látom a gyógytornász szakot, ami persze nem baj, mert ezt is ugyanolyan szívesen fogom csinálni, sőőőőt...

Na de azért még nem írtam le magam teljesen. Kedden- szerdán mindent beleadtam, és készültem a kémia érettségire. Erre se mondom, hogy túl jól sikerült, de szerintem 65-70%-ot elérek. Emelt szinten kémiából ezzel elégedett lennék. Amióta bevezették ezt a kétszintű érettségit, azóta én vagyok az első a sulinkban, aki be merte vállalni kémiából az emelt szintet. Én már erre büszke vagyok. Arra meg különösképp, hogy végigcsináltam, és két tárgyból megírtam az emelt szintet. Kevesen vállalják két tantárgyból is, mert megterhelő. És valóban az volt. Hulla fáradt vagyok, és az idegeim sem viselik jól a dolgokat. Az elmúlt két napban már több kirohanásom volt emiatt, és ilyenkor mindig előjön az az érzés, hogy engem senki nem szeret, és hasonlóak...

Ne aggódjatok, kialszom, csak szükségem van még pár nap regenerálódásra. Ugyanakkor ma már kezdhetek is készülni a szóbelikre. Még vár rám kb. 30 tétel, amit ki kell dolgoznom. Megcsinálom, mert van rá 3 hetem. A hétvégén apánál leszek. Ott valószínű haladni is fogok, mivel nála kevesebbet netezem :) A szóbelin muszáj bizonyítanom kémiából és bioszból is. Többet tudok annál, mint amit az írásbelin sikerült mutatnom.

Hétfőn már lesz érettségi eredményem, ugyanis akkor mehetünk be megnézni a magyart. Igaz, nekem már elárulta a Tanárnő, hogy a szövegértésben 1, míg a fogalmazásban 2-3 pontot veszítettem.

Ma volt egy pici időm és olvastam, valamint pótoltam 1-2 könyvbeszámoló megírását. És szakítottam kicsi időt a honlapomra is. Ha van kedvetek, nézzétek meg:

http://olvasnijo.gportal.hu/

Szép hétvégég kívánok Mindenkinek!

2009. május 10., vasárnap

Érettségik

Sziasztok!

Jelentem túl vagyok az érettségik első hetén! Hát nem volt egyszerű! Lelkileg, fizikailag is elfáradtam, és nekem még most jön a neheze. Elszoktam én már ettől, hogy fél 6-kor kelljen kelnem, öregszem...

Múlt hét vasárnap éjszaka nem is nagyon tudtam aludni. Óránként felébredtem, mert féltem, hogy elalszom és elkések, és akkor ugyebár nem engednek érettségizni. Hétfőn írtuk a magyart. A szövegértés nem volt nehéz, bár a kérdéseket mire megértetettem... Kacifántosak voltak. A fogalmazás témájával viszont szerencsém volt. Vasárnap este arról álmodoztam, hogy bárcsak az olvasásról kellene érvelést írnom. És mi volt az érvelés témája? Persze, hogy az olvasással kapcsolatos fogalmazást kellett írnom! Boszi lennék? Vagy csak mázlista... Összességében jól ment. A szövegértésem 39 pontos lett a 40-ből...

Kedden jött a matek. Ott akadtak problémáim. Az első rész mondjuk nagyon könnyű volt. A második részt túl nagy önbizalommal kezdtem el, és ebből voltak problémáim. Az 2. rész első feladatában oszlopdiagramot kellett rajzolni... Kb. a 6. oszlop után jöttem rá, hogy elrontottam, kezdhettem újra... 20 percet vesztettem vele... Nagyon ideges voltam. És amikor én ideges vagyok, akkor jönnek sorra a hibák. Most is így jártam. Minden feladatot 3x kellett újrakezdenem. A két legnehezebb feladathoz hozzá se tudtam fogni. Kétségbe voltam esve, hogy elveszítek ott 40 pontot. Majdnem elsírtam magam. Úgyhogy kimentem kicsit sétálni és lenyugodni. Sikerrel jártam, az utolsó 25 percben sikerült összecsapnom a két legnehezebb feladatot is. Szerencsére sikeresen. Ezáltal úgy néz ki, hogy 100%-os lesz a matekérettésgim.

Szerdán pedig óhatatlanul jött a "mumus", a történelem. Hogy én mennyire utáltam mindig is... Kedd este még kapkodva átolvastam a 3. kötet tankönyvet. Az érettségin az első 6 feladatot 5 perc alatt átugrottam, hogy ez nekem nem megy... Aztán higgadtan ezt is megoldottam, és magamhoz képest egész jól ment. A teszt része kb. 75-77% körül lesz, és ez nekem már jó, sőt szuper. Az esszék sem lettek olyan hűderosszak.

Csütörtökön pihentem itthon; készülgettem a bioszra, ami majd jövő kedden lesz.

Pénteken pedig németet írtam. Jól ment, leszámítva a magnós részt. Összességében egy olyan 85%-os eredményre számítok. Jobbra sajnos nem, mert elszúrtam a magnót :(

Egyébként az első héttel elégedett vagyok. És képzeljétek, egy percig nem izgultam! Pedig láthattátok, mennyire görcsöltem az elmúlt pár hónapban. Most meg vasárnap este még teljesen nyugodtan játszottunk anyával, sőt hétfőn és kedden is.

Most ezerrel készülök a jövő hétre, mert jön a két emelt tárgyam. Ezektől sem félek, csak nem szeretnék senkinek csalódást okozni azzal, hogy elszúrom (főleg nem magamnak, bár bioszból sehol nem tartok)! De a szóbelikben nagyon bízom!
Mára már elfáradtam lelkileg is. Hétvégén apánál voltam, végig bioszoztam, míg ők a kertben bográcsoztak, meg játszottak. Ez sajnos ezzel jár... Csak rossz érzés volt. És még 1,5 hónap, mire az utolsó vizsgát befejezem. Minek kell ezt ennyire széthúzniuk? Inkább esnénk túl mindenen 2-3 hét alatt.

Jó éjszakát Mindenkinek!

2009. május 3., vasárnap

Hétvége

Sziasztok!!

Nem mondanám, hogy a hétvégén sokat tanultam volna. Pedig hát holnaptól érettségik... De muszáj volt agyilag kikapcsolódnom!

Tegnap dédnagypapámnál voltunk, úgymond ballagási ebéden. Sült csirkét ettünk krumplipürével és tojássalátával, desszertként pedig epertortát. Nagyon finom volt. Ráadásul megkaptam a laptopomat is, amit már két éve megbeszéltünk, hogy ezt kapom a ballagásom alkalmából. Délután 4 körül indultunk haza. És mit látunk? Egy francia bácsi nagyban nézi 10 centiről a kocsinkat mosolyogva. Először azt hittük, a szemünk láttára akarja ellopni... Majd átsétáltunk a túloldalra, és megláttuk, hogy kerékbilincset kaptunk. A bácsi pedig azért nézte ennyire, mert az ő kocsijukon is volt, de szerencsétlen francia turista mit tud kezdeni????
Végülis leszedték, fizettünk egy kisebb vagyont, és hazajutottunk.

Itthon pedig egy email várt, hogy úgy tudják, az én dolgom lett volna a ballagásra osztályszalagot vinni, amit fel szokás kötni a zászlóra... Tény, az én feladatom volt, de kiment a fejemből... Kicsit ideges lettem, mert a levél nem a legmegfelelőbb hangnemben íródott (véleményem szerint). De belátom, hogy én szúrtam el. Sajnálm, érettségi előtt nem tudtam mindenre koncentrálni. Bár már 2 hete, mikor hazajöttem ofőóráról, már akkor hiányérzetem volt, hogy valamit elfelejtettem... Na mindegy....Még kapóra is jött, hogy elfelejtettem...

... Ugyanis ma reggel el kellett mennem a virágoshoz Édesanyámnak virágot venni... Próbáltam kiosonni reggel, de pechemre pont akkor kelt fel anya és kérdezte, hova megyek?? Khm...ööö...izééé... Valami ilyesmit gondoltam.. És akkor jött a mentőötlet: "Szalagért megyek". Anya meg nem értette, miért töröm magam vasárnap reggel 9-kor, hogy beszerezzem a szalagot... Nézett is nagyon, mikor beállítottam egy cserepes orchideával :) És lett szalagom is, amit pár perce megírtam gyönyörűen! És holnap (így utólag) felkötöm a zászlóra.

Délelőtt elmentünk vásárolni, és vettünk egy téli olimpiás játékot, és egész délután játszottam. Nem akartam már tanulni. Frissnek és üdének kell lennem holnap!!

Drukkoljatok kérlek!!!

2009. május 1., péntek

Egy haszontalan nap....

Szép estét Mindenkinek!!

A tegnapi események utána ma jó sokáig aludtam. Este még sokáig olvastam. Jelenleg Steven Spruill: Fájdalomcsillapító című művét olvasom.

Ma úgy érzem haszontalanul telt el a napom. Igaz, kiolvastam egy fél kötet törikönyvet, de azt sem 100%-os figyelemmel. Közben online társasjátékoztam, fórumozgattam, gyönyörködtem a virágaimban, és hasonló figyelemelvonó dolgokat műveltem :) Nem befogadóképes már túlzottan az agyam. De 110 oldalra futotta, és mellette csináltam a feladatgyűjteményben a feladatokat is. Hátha megmarad valami. 4 óra fele már bebóbicáltam a könyv fölött, kezdtem nagyon unni, majd fel is adtam mára....

Barátnőmet vártam mára, de fél 6 körül felhívtam, és eltoltuk vasárnapra. Úgyhogy lementünk anyával fagyizni. Ez volt az idei év első fagyizása. Szerintem sokkal több nem is lesz, ilyen árak mellett... Nemrég értünk haza, és most már lazítok. Olvasni, játszani fogok este.. Illetve még ágyneműt kell húznom és vizet kell cserélnem a ballagási csokraim alatt, ami nem kis feladat lesz :)

Kellemes pihenést kívánok Mindenkinek!